YOKOHAMA GUMIABRONCSOK

A Yokohama Rubbert 1917. október 13-án a Yokohama Cable Manufacturing és az amerikai BF Goodrich alapította közös vállalatként, és két évvel később már abroncsot gyártott. A több mint százéves japán precizitás itt tételesen követhető: Japán első tömlő nélküli abroncsa (1954) és első szintetikus gumit tartalmazó abroncsa (1957) is Yokohama-termék, a márka első tüskementes téli személyautó-abroncsa pedig 1983-ban került forgalomba. A fejlesztést 1991 óta a hiratsukai RADIC kutatóközpont irányítja, a prototípusokat a daigói D-PARC-on, a hokkaidói téli tesztközpontban, valamint a thaiföldi és svédországi tesztpályán tesztelik. A Tyrepress 2025-ös forgalmi rangsora szerint a Yokohama ma a világ hatodik legnagyobb gumigyártója, európai forgalma pedig az elmúlt időszakban megháromszorozódott.

A Juventus FC 1897-ben alakult, és 36 bajnoki címmel az olasz bajnokság rekordere. Olaszországban a legtöbb Kupát és Szuperkupát is ez a klub gyűjtötte, a Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és az első klub, amely mindhárom nagy UEFA-klubtrófeát elhódította. 2026. augusztus 17-én a Yokohama a klub hivatalos partnere (Official Partner) lett többéves megállapodással, a Jeep, az adidas, az Allianz és az EA Sports mellett. A Juventus FC közleménye szerint a Yokohama megbecsült és befolyásos márka, amely osztja a klub elköteleződését a kiválóság, az innováció és a magas teljesítmény iránt. Gregorio Borgo, a Yokohama Europe elnöke szerint a megállapodás sokkal több egyszerű szponzorációnál.

A Yokohama már 2010 előtt tesztközpontot létesített a Nürburgringen, ahol nagy teljesítményű abroncsokat fejlesztett. 2010. március 27-én a pályán megnyílt az első japán gumigyártói saját üzemeltetésű bolt is, ADVAN-bemutatóteremmel és rendezvényhelyiséggel. A márka 1980 és 1990 között a BMW M Motorsporttal is együtt dolgozott a Ringen, két összetett bajnoki címet szerezve, és ma több élmezőnybeli csapatot lát el prémium gumiabroncsokkal a 24 órás versenyen és az NLS-ben.

2026-ban a gyári BMW M Motorsport két autóján futottak ADVAN gumik, a BMW M4 GT3 EVO-n (SP9) és a BMW M3 Touring 24H-n (SPX). Az utóbbi a 22. helyről rajtolt a 2026. május 14–17-i ADAC RAVENOL 24h Nürburgringen, megnyerte az SP-X osztályt, és összetettben ötödik lett. A kombi karosszériás versenyautó az M4 GT3 EVO műszaki alapjaira épült, 200 mm-rel hosszabb és 32 mm-rel magasabb annál. A projektet 2025 nyarán hagyták jóvá, az autó nyolc hónap alatt készült el. A Haupt Racing Team Ford Mustang GT3-asa szintén ADVAN gumikon nyerte 2025-ben a 24 órás verseny SP9 PRO-AM osztályát.

Az autógyártók a gyári elsőszerelésnél saját követelményrendszerük szerint minősítik az abroncsot, ezért a gyári választás független szakmai visszaigazolás. A Yokohama abroncsai több mint húsz márka modelljein szerepelnek gyárilag: a Toyota, Lexus, Honda, Nissan, Subaru, Mitsubishi, Mazda és Suzuki mellett a Mercedes-Benz, Mercedes-AMG, BMW, Porsche, Audi, Škoda és Volkswagen autóin is. Az ADVAN Sport V107 gyári felszerelés a BMW iX3-on, az M3-on és M4-en, az X3, X4, X5 és X6 típusokon, valamint a Mercedes-AMG EQS, GLA, GLB, GLE és GLS modelleken, az ADVAN Sport V105 pedig a Porsche 911, 718, Panamera és Cayenne modelleken. A Mercedes-AMG E-osztályhoz a gyártóval közösen fejlesztett, MO1A-jelölésű méretekkel készült az ADVAN Winter V907.

Yokohama OE partner lista

A nyári kínálat a sportos ADVAN Sport V107-től a városi használatra szánt BluEarth-Es ES32-ig, valamint a terepjáró Geolandar A/T-ig terjed. A modellek közös hangsúlya a nedves úti viselkedés és a futófelület élettartama.

ADVAN Sport V107
Az ADVAN Sport V107 a Yokohama utcai sportabroncsa szedánokhoz, kupékhoz, elektromos autókhoz és SUV-okhoz. Az ultramikro szilikát keverék, a változó szélességű hosszanti barázdák, a széles, merev váll és a négyzetes talpfelület nagy sebességnél is stabilitást, vizes úton kiemelkedő aquaplaning-ellenállást biztosít. A szerkezetben a Yokohama pótabroncsai között először jelenik meg aramid szálas övfedő réteg. Gyárilag szerelik a BMW M3-ra és M4-re, több Mercedes-AMG modellre és a Porsche Cayenne-ra is.
További információk az abroncsról →
Megnézem a webshopban →

BluEarth-Es ES32
A BluEarth-Es ES32 a kompakt és kisebb családi autók városi abroncsa. A nano BLEND keverék és az öt osztású mintázat egyenletes, tartós kopást ad, a széles egyenes barázdák az aquaplaning ellen védenek, a Lightning Groove barázdák pedig nedves úton, kivállóan vezetik el a vizet.
További információk az abroncsról →
Megnézem a webshopban →

Geolandar A/T4 G018
A Geolandar A/T4 G018 pickupokhoz és SUV-okhoz készült terepabroncs. A kétfunkciós középső blokkok ellenállnak a vágásnak és a kopásnak, a cikkcakkos mély barázdák és a széles vállbarázdák terepen, sárban és havon is tapadnak, a mély, hullámos lamellák nedves úton adnak fogást. Az egyosztású vállblokkok csendesebbé teszik a futást, a kettős oldalfal strapabíróbb felépítést ad, a 3PMSF jelölés minden méreten igazolja a tökéletes havas teljesítményt.
További információk az abroncsról →
Megnézem a webshopban →

A kiemelt négyévszakos modellek minden méretükön 3PMSF hegy-hópehely jelölést viselnek, vagyis igazolt hóúti tapadással rendelkeznek. Egy abroncs egész évre: esős ősszel, enyhe télen és forró nyáron is.

BluEarth-AllSeason2
A BluEarth-AllSeason2 a Yokohama legújabb négyévszakos abroncsa prémium személyautókhoz, SUV-okhoz és elektromos járművekhez. A szimmetrikus V-alakú mintázat és az optimalizált 3D lamellák a víz- és hóelvezetést erősítik, a szilikában gazdag, A.R.T. Mixing technológiával készült keverék a nedves tapadást, a COLD TECH pedig a téli útfelülettel érintkező felületet növeli. A tervezésben az emberi szakértelem és a mesterséges intelligencia dolgozott együtt (HAICoLab), ennek eredménye az 5%-kal nagyobb talpfelület.
További információk az abroncsról →

BluEarth-4S AW21
A BluEarth-4S AW21 kis- és kompakt autókhoz, középkategóriás szedánokhoz, modern SUV-okhoz és CUV-okhoz készült, városi és túrahasználatra. A silica end-locked keverék havon, nedves és száraz úton egyaránt kiemelkedőne dolgozik. A lapos, széles kontúr és a széttartó V-alakú barázdák hóban és esőben tartják a tapadást, a nagy vállblokkok és a széles futófelület a száraz úti stabilitást biztosítják.
További információk az abroncsról →
Megnézem a webshopban →

A téli kiemelt kínálat két prémium abroncsot ajánl: az ADVAN Winter V907 a Yokohama zászlóshajó téli abroncsa, a BluEarth-Winter V906 a kompakt és középkategóriás autókra készült.

ADVAN Winter V907
Az ADVAN Winter V907 a Yokohama zászlóshajó téli abroncsa és az ADVAN márka első új téli modellje 17 év után. Az ADVAN Sport sorozat száraz úti tudását ötvözi a Yokohama téli technológiájával: a V-alakú barázdák és a 3D lamellák a havon tapadnak, a középső borda a száraz úti kezelhetőséget adja, a hóra optimalizált felső keverékréteg alatt pedig a stabilitásra hangolt alsó réteg dolgozik. A Mercedes-AMG E-osztályhoz a gyártóval közösen fejlesztett, MO1A-jelölésű méretekkel készül.
További információk az abroncsról →
Megnézem a webshopban →

BluEarth-Winter V906
A BluEarth-Winter V906 kompakt és középkategóriás autókhoz készült téli abroncs, a Harmony Tread Design koncepcióra építve: a sima V-alakú barázdák vezetik el a vizet és a havat, az egyenletes nyomáseloszlású blokkok és a sűrű 3D lamellák tartják a tapadást. A nagy szilikatartalmú, hópolimerrel kevert keveréket az A.R.T. Mixing technológia teszi rugalmasabbá, az optimalizált profil pedig nagyobb talpfelületet ad.
További információk az abroncsról →
Megnézem a webshopban →

Legfrissebb cikkeink
megnézem az összeset

Időpontfoglalás

Foglaljon időpontot szezonális kerékcserére egyszerűen, gyorsan, online!
Időpontot foglalok

Keréktár®

Szezonális keréktárolás magas szakmai színvonalon
Érdekel

Flottakezelés

Gumiabroncs asszisztencia flottakezelők részére
Felveszem a kapcsolatot

Gumiszerviz III. kerület

1037 Budapest, Csillaghegyi út 22.
Telefon: +36 1/430 6767
E-mail: csillaghegy@gumi-profi.hu
Nyitvatartás:
H - P: 8.00 - 17.00
Részletek

Gumiszerviz XIII. kerület

1135 Budapest, Reitter Ferenc u.95.
Telefon: +36 1/415 0811
E-mail: bp13@gumi-profi.hu
Nyitvatartás:
H - P: 8.00 - 17.00
Részletek

Gumiszerviz Pápa

8500 Pápa, Celli u. 67.
Telefon: +36 89/324 436
E-mail: papa@gumi-profi.hu
Nyitvatartás:
H - P: 7.00 - 12.00; 13.00 - 17.00
Részletek

Gumiszerviz Pécs

7630 Pécs, Mohácsi u.42.
Telefon: +36 72/532 388
E-mail: pecs@gumi-profi.hu
Nyitvatartás:
H - P: 8.00 - 17.00
Részletek

Iratkozzon fel hírlevelünkre!