Rólunk

Cégünk 1988 óta nyújt gumiabroncsokkal kapcsolatos, minőségi szolgáltatásokat. Több mint 30 éve Agrogumi Kft.-ként kezdtük pályafutásunkat, majd kis és nagykereskedelmi tevékenységünket szétválasztva ALCAR Hungária Kft. és Gumi-Profi Team Kft. névre váltottunk 2010-ben, miután az osztrák ALCAR Holding GmbH, Európa legnagyobb felnigyártó cége többségi tulajdont szerzett a cégben. Az ALCAR Holding ma már 20 országban van jelen, svájci, valamint németországi gyáraiban több mint 5 millió darab prémium minőségű felnit gyárt éves szinten. 

Kezdetben csak gumiabroncsok importálásával, nagy- és kiskereskedelmével, illetve javításával foglalkoztunk, később az ALCAR felnik kizárólagos hazai forgalmazójaként a hazai könnyűfém- és acéltárcsa piacra is becsatlakoztunk, így tevékenységünkkel mára sikerült a szegmens egyik legmeghatározóbb szereplőjévé válni, legyen szó gumiról, felniről, TPMS-ről, dísztárcsáról vagy kerékőrről. 

Nagykereskedelmi központunk Budapesten, logisztikai központunk Kerekiben és Kapolyon található. Kiskereskedelmi és szerviz telephelyeink Budapesten, Pápán és Pécsen vannak.

Cégünk 1988 óta nyújt gumiabroncsokkal kapcsolatos, minőségi szolgáltatásokat. Több mint 30 éve Agrogumi Kft.-ként kezdtük pályafutásunkat, majd kis és nagykereskedelmi tevékenységünket szétválasztva ALCAR Hungária Kft. és Gumi-Profi Team Kft. névre váltottunk 2010-ben, miután az osztrák ALCAR Holding GmbH, Európa legnagyobb felnigyártó cége többségi tulajdont szerzett a cégben. Az ALCAR Holding ma már 20 országban van jelen, svájci, valamint németországi gyáraiban több mint 5 millió darab prémium minőségű felnit gyárt éves szinten. 

Kezdetben csak gumiabroncsok importálásával, nagy- és kiskereskedelmével, illetve javításával foglalkoztunk, később az ALCAR felnik kizárólagos hazai forgalmazójaként a hazai könnyűfém- és acéltárcsa piacra is becsatlakoztunk, így tevékenységünkkel mára sikerült a szegmens egyik legmeghatározóbb szereplőjévé válni, legyen szó gumiról, felniről, TPMS-ről, dísztárcsáról vagy kerékőrről. 

Nagykereskedelmi központunk Budapesten, logisztikai központunk Kerekiben és Kapolyon található.
Kiskereskedelmi és szerviz telephelyeink Budapesten, Pápán és Pécsen vannak.

Cégünk az ALCAR Németországban gyártott, prémium AEZ, DOTZ, DEZENT alufelnijeinek, az ALCAR STAHLRAD acéltárcsáknak és Hybrid felniknek, valamint a YOKOHAMA, GITI, GT RADIAL és SAILUN gumiabroncsok kizárólagos magyarországi forgalmazója. Emellett kiemelt figyelmet szentelünk a TPMS szenzorok és eszközök fejlesztésére, értékesítésére, és magabiztosan állítjuk, hogy megoldásaink ezen a területen is komplexek, egyedülállók, lefedik a TPMS-sel szerelt autók teljes piacát. 

Folyamatosan bővülő, minőségi termékválasztékunkhoz szakmai profizmus és kiemelt ügyfélkezelés társul, szolgáltatásainkkal igyekszünk kielégíteni minden kerékkel kapcsolatos igényt. 

Cégtörténet:

  • 1988 – Buzás János a Kereki-Pusztaszemes TSZ-szel közösen megalapítja az Agrogumi Kft-t - mezőgazdasági abroncs kereskedelem és javítás
  • 1989 – Személygépjármű abroncsok importja és nagykereskedelme
  • 1992 – BBV Europe GmbH többségi tulajdont vásárol az Agrogrumi Kft.-ben - keréktárcsa kereskedelem
  • 1995 – YOKOHAMA gumiabroncs forgalmazása
  • 1997 – Abroncs bérbeadás - Vértes Volán, Budapesti Közlekedési Vállalat, Pécsi Közlekedési Vállalat, Kunság Volán
  • 2003 – Budapesten megépül a Csillaghegyi úti telephely, a tevékenység folyatása új név alatt: ALCAR Agrogumi Kft.
  • 2004 – Keréktár védjegy megvásárlása német licenc alapján 
  • 2005 – Elindul az abroncshotel szolgáltatás
  • 2006 – Pécsi telephely megvásárlása
  • 2007 – Buzás János fia, Buzás István csatlakozik a menedzsmenthez
  • 2008 – GT Radial gumiabroncs forgalmazása
  • 2010 – Az ALCAR Holding GmbH többségi tulajdont szerez, kettéválik az Agrogumi Kft.: ALCAR Hungária Kft. (nagykereskedelem), Gumi-Profi Team Kft. (kiskereskedelem)
  • 2011 – Budapest, Reitter Ferenc utcai telephely megépítése
  • 2017 – Sailun gumiabroncs forgalmazása
  • 2018 – Giti gumiabroncs forgalmazása
  • 2019 – Raktár bővítés – Kapoly
  • 2020 – Tulajdonrész vásárlás az Automax Szerviz Kft.-ben – online kiskereskedelem

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!